Pénzfelvétel az ATM-nél?

A mai bejegyzésben az ATM biztonságosabb használatáról fogok írni. Sajnos sok esetben minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk biztonságosan felvenni a pénzt, de azért törekedjünk arra, hogy minél kevesebb lehetőséget adjunk egy esetleges rablásra.

Kétféle ATM-et különböztetek meg, az egyik, amelyik közvetlen az utcán van, a másik, amelyik egy zárt térben, általában bankfiókban található.

A belső ATM-ek használata biztonságosabb, mivel egy zárt helyen találhatóak, és oda csak bankkártyával lehet bejutni. Erre vonatkozóan kevesebb és könnyebb biztonsági előírásokat tartok követendőnek.
Ha tudjuk, hogy belső ATM-et használunk, akkor kártyánkat már előre készítsük elő. A bankkártya elővétele előtt mindig figyelmesen nézzünk körül! Így elkerülhetjük, hogy a kezünkből kitépjék a tárcát/táskát miközben minden figyelmünket a kotorászás köti le. Ha előkészítjük a bankkártyát, akkor az ATM-hez való bejutás (az ajtó kinyitása) gyors, és zökkenőmentes.
Fontos, hogy takarjuk azt is, hogy milyen összeget vettünk fel. A bankautomata használata után a pénzt és a kártyát jól tegyük el, lehetőség szerint úgy, hogy más ne láthassa, hogy hova tettük a pénzünket. Miután kiléptünk a zárt részről, jól nézzünk körül, hogy érjen bennünket „kellemetlen meglepetés”.

A nyitott, vagyis az utcára kihelyezett ATM-ek használata veszélyesebb. A pénzfelvétel előtt ajánlatos szétnézni, hogy meggyőződjünk arról, nincsen „veszélyes elem” a környéken.
A bankkártyát és a pénzt gyorsan tegyük el, lehetőség szerint minél kevesebbet legyenek elől az értékeink. Figyeljünk arra, hogy ne tudják kitépni a kezünkből a táskát/tárcát.
Pénzfelvétel közben is nézzünk a hátunk mögé, és mérjük fel a terepet. Ha valamiért veszélyesnek ítélünk egy helyzetet, akkor szakítsuk meg a tranzakciót.
Ha akkor lépnek a hátunk mögé, miközben a PIN kódot írjuk be, vagy a pénzt vesszük fel, akkor lélekben készüljünk fel arra, hogy megtámadhatnak minket (Ez nem feltétlenül fog megtörténni, de jobb, ha az ember felkészül rá.). Magunk mögé pillantva győződjünk meg arról, hogy a mögöttünk lévő egy türelmetlen várakozó, és adott esetben szólítsuk fel arra, hogy lépjen hátrébb.
Ha bármilyen gyanúsat észlelünk pénzfelvétel közben, azonnal szakítsunk meg minden tranzakciót. A felvett összeget és a bankkártyát mindig biztos helyre tegyük.

Ha többedmagunkkal veszünk fel pénzt, akkor valaki figyelje a környéket, és jelezzen, ha valami gyanúsat észlel.

Amennyire banális, annyira sokan követik el a hibát: soha, de soha ne írjuk fel a PIN kódunkat! Főleg ne a bankkártya tartótokra!

Az alábbiakban egy, a kártyamásolásokról szóló Citi Bankos tájékoztató olvashattok (nem reklám!). Természetesen a leírtak mindegyik bank ATM-jére vonatkoznak.

2010-ben, különösen a második félévben, jelentős mértékben nőtt a magyarországi – főként Budapest és környéki városokban – elkövetett ATM-es kártyamásolások száma. Az elkövetők a kártya mágnescsík adatait és a PIN-kódot is képesek megszerezni adott ATM-es készpénzfelvétel során, melyekkel később visszaélnek. A visszaélések is rendszerint ATM-eknél történnek a PIN-kód ismeretében, külföldön.

Az ATM-es kártyamásolásnak és a PIN-kód megszerzésének több módja is van, azonban kellő körültekintéssel csökkenthetjük a sikeres másolás és a későbbi visszaélések esélyeit:

1) Potenciális másolóhelyek:


Az elkövetők rendszerint nagy forgalmú ATM-eket céloznak meg, ahol a másolószerkezet felhelyezése és akár megfigyelése, eltávolítása sem jelent számukra felesleges kockázatot (pl.: nagy pályaudvarok, terek, piacterek). Gyakran választanak viszont kártyás beléptető rendszerrel nyitható fiókokat is, ahol már a belépéskor lemásolják a kártyát, esetleg azt kérik, hogy PIN-kódot is üssünk a belépéshez vagy a PIN-kódot később a készpénzfelvételkor szerzik meg.

2) Hogyan előzhető meg az ATM-es kártyamásolás:


• Szánjunk kellő időt az ATM és környéke feltérképezésére. Ha fentiek alapján úgy találjuk, hogy kockázatos lehet, inkább keressünk másikat. Ilyenkor nagy segítség, ha az ATM-en lévő, általában ingyen hívható számot felhívjuk és jelentjük a gyanúnkat. Ily módon másokon is segíthetünk.
• Mozgassuk meg a kártyanyílás „csőrét” és győződjünk meg róla, hogy az valódi. A gyári „csőr” nem lötyög, dizájnban és általában anyagában is odaillő és esztétikus. Nézzük meg, hogy nincsen-e kis kamera vagy oda nem illő szerkezet az ATM felső megvilágításánál elhelyezve, esetleg az ATM mellett elhelyezett szórólapok vagy azok tartója mellett (az ATM saját kamerája rendszerint szemmagasságban van beépítve a képernyő felett). Vizsgáljuk meg a billentyűzetet is a kártya behelyezése előtt és győződjünk meg arról, hogy rendben működik, nem bóvli.
• A PIN-kódot bevitelekor teljesen el kell takarni! Vigyázzunk, hogy azt semmilyen irányból ne lehessen látni.
• PIN-kódot soha ne adjunk meg beléptető szerkezeten! Egyetlen bank sem kér ilyet a fiókba történő belépéshez! Ezen felül a belépéshez eleve javasolt bármilyen, nem bankkártyát használni, amin mágnescsík van (pl.: törzsvásárlói kártya, klubkártya, stb.)
• Javasolt, hogy a Citibank Hírnökszolgálat sms szolgáltatást mindenképp vegyük igénybe és figyeljünk oda az SMS-ekre. Ha az első visszaélést követő SMS után azonnal hívjuk a Citibankot, jó esély van a további visszaélések megelőzésére!

Ha sikerül fentiekre ügyelni minden alkalommal, azzal jelentősen csökkennek az ATM-es kártyamásolások és az okozott kár is. Mivel minden más európai országból is hasonló eseteket jelentettek, külföldön is kellő körültekintéssel kell a kártyát használni! A biztonságos kártyahasználatról további információ található a www.citibank.hu hivatalos honlapunkon a http://www.citibank.hu/hungary/homepage/hitelkartya-kisokos/biztonsag/index.htm linken.

Vigyázzatok magatokra!

Az írás eredetileg a HOVA NE? blogon jelent meg!