Ti küldtétek – olvasói történet #1

Tisztelt Modern Robinson!

Egy érdekes történettel jövök. Még pedig a saját túlélési helyzetemről szóló történettel.

Az óév szeptembere, jómagam és két társam a viszonylag szép koraőszi hétvégét kihasználva úgy döntöttünk, a számunkra szokványos természetjárásra indulunk a Felső-Dunamellék Természetvédelmi Rezervátum egyik vad erdejében. A szerb Amazóniának is nevezett, valamivel több mint 19 ezer hektárnyi erdő, bozótos és mocsár a horgászat és a vadászat kedvelőinek földi paradicsoma. A sűrű erdők némely pontján évtizedek óta nem járt ember, Európában itt található a legtöbb Gímszarvas és a rezervátum egyike a maroknyi helynek ahol máig stabil a Vadmacskák és a Fekete gólyák állománya.

Az erdő menti földúton gépjárművel haladva, olyan helyet kerestünk ahol könnyedén be tudunk hatolni a farengetegbe. A keresett helyet meglátván lehúzódtunk az útról, és kipakoltuk az autó csomagtartójából a természetjáráshoz szükséges holmikat. Fényképezőgép, mérőszalag (évszázados fák törzskerületének leméréséhez), mindenki kezébe 1-1 bot, és a később abszolút teherré vált lepkeháló. Kezünkben a botokkal, valamint a lepkehálóval és egy válltáskával indultunk neki a sűrűnek. Pontos célunk 3 Nyárfaóriás felkutatása volt, melyeket már néhány alkalommal meglátogattunk, ám egyszer sem mértük le törzskerületüket. Erre voltunk hát kíváncsiak.

Úgy gondoltuk tudjuk az utat, első számú útjelzőnk egy idős Tölgyfa volt, onnan Délnyugat felé haladtunk tovább. A tapasztalt túrázó/természetjáró tudja, hogy az erőben való tájékozódás igen nehéz, nekünk is ezzel kellet akkor megbirkóznunk. Út közben nem kerültük a hangos zajokat, hogy elriasszuk az esetlegesen utunkba kerülő vadakat. Kidőlt fák és karvastagságú indák nehezítették az utat. Az egybefüggő Borostyánszőnyeg néhol óriási embert is elnyelő lyukakat rejtett (feltehetően elhagyott Róka kotorékok), tehát vigyázni kellet, hogy hová lép az ember. Kb. 1 óra menetelés után megláttuk célunkat, egy mocsár partján, úgy egymástól 10 méter távolságra álló 3 gigantikus Fekete nyárfát. Nagy volt az öröm, de nem sokáig!

P1020261
Két óriás Fekete nyár

Rögvest a legnagyobb fához mentünk és egy társam segítségével lemértem az évszázadok néma tanúját. 7,2 méter volt a fa kerülete. A másik két kisebb egyedet is megtekintettük, majd magabiztosan, a lejegyzett méretekkel vissza indultunk. Hosszas erdőjárás után megszűnni láttuk a farengeteget és megállapítottuk: Az már az út! Ám korántsem volt minden rendben, az erdő végéhez érve ugyanis nem az úton találtuk magunkat, hanem a már említett mocsár partján ahol a nagy fák is álltak. Nem jutottunk szóhoz, ám nem estünk kétségbe, úgy voltunk vele, hogy ez még „belefér”. Így hát visszavetettük magunkat a sűrűbe. Lepkehálóm minden létező gallyba beleakadt, ezzel is lassítva a tempót. A Szeder és a Galagonya tüskéi mindenünket összekarcolták.

P1020222
Még egy hatalmas fa

Út közben egy tisztáshoz közeledve, rettenetes bűz csapta meg az orrunkat. Közelebb érve egy Kőrisfáról lelógó műanyag zsákra figyeltünk fel, melyben penészes, rothadó morzsolt kukorica volt. Néhány hónapja vadászok tehették oda a csalit, mivel friss emberi tevékenység nyomát nem láttuk. Pedig egy kitaposott ösvény jó szolgálatot tett volna az alakulófélben lévő helyzetben. Több kilométer megtétele után, láss csodát ismét az ingovány partjára jutottunk. Kezdtünk bepánikolni. Szerencsére néhány tíz méterre a helyzetünktől egy elhagyott, igen rozoga vadászlest tekintettünk meg. Gondoltuk ha felmászunk akkor beláthatjuk a tájat s megállapíthatjuk, hogy merre menjünk. Csak egyikünk mászhatott fel a lesre nehogy az a többlet súly miatt leszakadjon. Óvatosan, finoman másztam fel a létrán, ugyanis nagyon féltem, hogy leszakad a rozoga szerkezet. Ám felértem az ágvillába ahonnan csodás panoráma nyílt a vidékre. Csak, hogy nem láttam merre kell menjünk, ugyanis egyik felől magasodott az erdő, másik felől pedig az óriási területű mocsár húzódott. A láp túlpartján kb. 3-4 kilométerre tőlünk a pumpaházat láttam de az elérhetetlen volt. Lemásztam és közöltem két társammal a rossz hírt. Azon vitáztunk, miért is nem hoztunk iránytűt mi bolondok. Nem volt mit tenni, újra nekivágtunk a farengetegnek.

P1020257
A les
P1020226
Kilátás a vadászlesről

Útközben egy-egy Galagonya bogyót és kései Szedret csippentettünk le, hogy energiához jussunk. Ezúttal egy belső lápos területbe ütköztünk, ahol egy Gémtelep volt (a Gémtelep a Vörös és a Szürke gémek fészkelési formája). A láp partján haladva ismét, immár harmadszorra is a nagyobb mocsár partján lyukadtunk ki. Nem tudtuk hol a fejünk, így hát leültünk egy fatörzsre, hogy megbeszéljük a dolgokat. A mobiltelefonon nem volt térerő a magas fák miatt, vissza pedig már nem indulhattunk az erdőbe ugyanis sötétedett. Ha még egyszer körbe járunk akkor ránk sötétedik, azt pedig végleg nem akartuk, hogy bekövetkezzen. Ekkor a társamnak eszébe jutott, hogy a mocsár partján haladva eljuthatunk egy bizonyos holtágig (ún. Döglött-Baracska), annak a partján pedig egy tápcsatornáig, melyt követve kijuthatunk az útra.

Nagy nehezen beleegyeztünk a tervbe, ez tetemes kerülőt jelentett, tehát elindultunk a mocsár mentén, közben óriási fákat és ritka növényeket figyelhettünk meg. Egy benőtt töltéshez értünk ahol már tudtuk, hogy merre kell menni. A terv bevált, amikor a kis tápcsatornához értünk örömömben feldobtam a táskám és a lepkehálóm. A többiek sem voltak restek mindenki felkiáltott: Kijutottunk!!! Mindössze néhány száz méter megtétele után valóban a földúton találtuk magunkat. Soha sem hittem volna, hogy az általam jól ismert természetben így el lehet tévedni, és megtanultam, hogyha erdőbe megyek mindig legyen nálam iránytű!

Köszönjük a történetet Kalinka Tamás-nak!

Örülünk a szerencsés végkimenetelnek és a történet tanulságaként ajánljuk, hogy amikor túrázni indulsz még, ha nagyon jól ismered a terepet, akkor is vigyél magaddal legalább egy 5 funkciós vészhelyzeti sípot, ami többek között iránytűt is tartalmaz! Ne feledd, mindig légy felkészült!

Kép forrása: static.pexels.com